Itt van a 2. fejezet :) Remélem, most már kommenteltek is, mert ha nem, akkor nem fogjuk a további részeket publikálni. Vagy legalább töltsétek ki az űrlapot a Véleményezd a fanfictiont! menüben. Csak egy percbe kerül.:)
Egyébként eddig mindegyik fejezetet én (Cherice) írtam. Jó olvasást! :)
- …szóval, nagyi, röviden ez volt annak a története, hogy kerültem egy csapatba Destinyvel - sóhajtott Faith, miközben a másik füléhez rakta a felmelegedett mobilt.
Éppen a Horvátországban üdülő nagymamájának mesélt a tehetségkutatóról, amiben továbbjutott. Mirabelle nagyinak nem volt se ideje, se alkalma nyomon követni a verseny menetét - amiből egyelőre csak a válogatót közvetítették a tévék - tehát unokája az események felvázolása közben pár kulisszatitkot is kiadott.
- Graulálok, kicsim! - mondta őszintén Mirabelle nagyi. - És akkor most mi is történik? - kérdezte félénken. Pedig nem kellett volna zavartatnia magát, Faith örömmel magyarázott neki a közelgő interjúról, amiben majd Destinyvel való kapcsolatáról kell mesélnie.
Igazából a duó megalakulása után egy nappal még nem volt túl határozott véleménye a lányról, ezért is terveztek mára egy beszélgetős délutánt. Ez vezérelte arra Faith-t, hogy tíz órakor elbúcsúzzon nagymamájától, és készülődni kezdjen.
A szobája ablakán kilesve megállapította, hogy valószínűleg a beborult ég hideg idővel is jár, ezért egy hosszú, hófehér kötött pulcsit vett fel. Felforgatta az egész szekrényét, ám nem hiába, megtalálta a fehér rombuszokkal díszített fekete leggingsét.
- Daph! - kiáltott Faith, miközben megigazgatta hullámos tincseit.
Az említett nemsoká megjelent a lépcső alján.
- Nem szeretnél valahova elmenni? Én nemsoká indulok, és el tudlak vinni - ajánlotta fel a szőkeség, mire húga összeszűkült szemmel nézett felé.
- Mire megy ki ez az egész? - kérdezte gyanakodva.
- Micsoda? Én csak próbáltam kedves lenni! - magyarázta Faith, miközben felkapta fekete magas sarkúját.
- Hát képzeld el, nem fogok minden szavadra ugrani! Amúgy is most más dolgom van! - csattant fel Daphne, majd vissza is rohant az emeletre.
Daph mindig is úgy gondolta, hogy anyáskodó nővére túlzásba esik, és parancsolgat neki.
Faith sóhajtott, majd felkapta szintén fekete táskáját, elköszönt édesanyjától, és elindult a kocsi felé (ami igazából Mrs. Fournier tulajdona volt).
***
- Elképesztő, hogy Simon így döntött! - kortyolt bele izgatottan a forrócsokijába Destiny. - Nem is tudom, mit csináltam volna, ha nem jön össze…
- Inkább ne is beszéljünk róla! - rázta a fejét Faith a kétszemélyes kávézói asztal másik oldalán ülve. - Az én esetemben: irány a főiskola, és többet egy hangszert se közelíthetnék meg! Azt hittem, apának nehéz lesz bizonyítani, de van egy olyan érzésem, hogy már az első meghallgatás alkalmával sikerült - gondolkozott el egy pillanatra, majd hirtelen újdonsült barátnőjéhez fordult: - Tényleg, te mit énekeltél a zsűrik előtt?
Destiny az asztalra helyezte az italát, egy szalvétával megtörölte a szája sarkát, majd belekezdett:
- Nos, mivel nagyon szeretem a One Directiont - itt elejtett egy mosolyt, - ezért a Kiss You-t választottam. Viszont nem egyedül jelentkeztem; a legjobb barátommal, Dylanoval énekeltem duettet.
- Ő volt az, aki mindig meglátogatott? - szólt két kávékortyolás között Faith. - És nem is a fiúd, csak legjobb barát? - faggatta Destinyt a lány, hisz’ Dylan eléggé felkeltette az érdeklődését.
- Dehogyis! Azt mondják, szerelem nélkül nincs fiú-lány barátság, de mi vagyunk az élő példa, hogy igenis van! Egyikőnk se szeretett bele a másikba, és mégis heterok vagyunk - büszkélkedett a barna hajú Lewis-lány. - Tehát vele jelentkeztem, de a zsűri lehurrogta szegényt. Mondjuk, khm, az igazat megvallva… nem a legjobb énekes… Mégse akartam neki nemet mondani, próbáltam támogatni.
- Szóval őt nem juttatták tovább, csak téged? - könyökölt fel az asztalra Faith, hogy a későbbiekben tenyerén támaszthassa állát.
- Nem - rázta a fejét búslakodva Destiny. - Amikor meghallottam az ajánlatukat - miszerint én egyedül továbbmehetek -, kapásból nemet mondtam, de Dylano meggyőzött. Nagyon rendes srác!
Faith majdhogy’ tátott szájjal hallgatta új barátnője beszámolóját. És Dylan még látogatja is; kicsit sem féltékeny - gondolta, és magában sóhajtott egy aprót. - Biztos, hogy tetszik neki Destiny.
Ilyen, és ehhez hasonló témákról esett szó azon a délelőttön - ennek következtében a két lány temérdeknyi friss információval érkezett az interjú helyszínére. Egy stylist egy-két igazítást még tett a lányok összképén, majd a forgatásvezető leültette őket egy narancssárga kanapéra, amin kisebb, piros díszpárnák voltak.
- Faith nagyon jófej lány! Szeretek vele beszélgetni, hiszen mindig van téma, és akármiről képes beszélni - magyarázta egy kamerának nevetve Destiny. - Persze ugyanolyan intenzitással hallgatja meg a másik problémáit, és szívesen segít! Vicces lány, gyorsan megkedveltem.
- Destiny a lehető legaranyosabb ember, akivel a verseny során találkoztam! - áradozott Faith. - Kedves, és megértő, mindenkiben meglátja a jót. És a tehetségéről ne is beszéljünk! Elképesztő hangja van, és mégis szerény, és nem is fog elszállni magától. Nagyon jól kijövök vele, pedig olyanok vagyunk, mint tűz és víz! Ő inkább csendesebb, míg én hangos vagyok, viszont nagyon sok dolog van, amit mindketten szeretünk!
A lányok beszéltek még a gyorsan kialakult barátságukról, azt már lazábbra véve, viszont egy kérdés hallatán elnémultak.
- Mi lett a duótok neve? - kérdezte egy stábtag a kamerák mögül.
- Ömm.. Erről még nem is esett szó - nézett tanácstalanul Faith barátnőjére.
- Remek! - dörzsölte össze a tenyerét a rendező. - Emberek, egy másik szobában rögzítsétek, ahogy nevet választanak!
A két lány nem tartotta a legjobbnak az ötletet, mivel egy egész stáb előtt nem lehet rendesen ötletelni. Viszont korántsem úgy történt a felvétel, mint gondolták - otthagyták őket a szobában csupán egy-két, polcra helyezett kamera társaságában. A duó tagjai csöndben gondolkoztak - Destiny egy fotelben elhelyezkedve, Faith pedig a kanapéra vágódva. Semmi ötletük nem volt, még ahhoz se, hogyan kezdjenek bele.
- Na jó - ült fel végül Faith. - Valami olyan név kell, ami mindkettőnknek tetszik… Miket szeretsz?
- Hát… - filózott Destiny egy párna rojtjait fésülgetve. - Szeretem a zenét, a gitárom, a szép dolgokat, mint például a szivárvány!
Itt mindketten felnevettek.
- …és directioner vagyok, de azt hiszem, azt mondtad, hogy te nem vagy akkora rajongó…
- Szeretnéd, ha mi lennénk a Two Directions? - ajánlotta fel komoran Faith, ám két
másodperc múlva belőle, és barátnőjéből is kitört a nevetés.
Legalább egy óráig vihogva bombázták egymást az idiótábbnál idiótább ötleteikkel,
amikor Destiny egyik megnyilvánulása mindkettőjüknek betett, és a röhögéstől
könnyezve rogytak le a földre.
- Azt hiszem, mi vagyunk az egyetlenek, akik így próbálnak nevet keríteni a
bandájuknak - fordította Faith a fejét barátnője felé, majd újra a plafonra
pillantott. Három másodperc múlva egyszerre kiáltottak fel Destinyvel:
- Az egyetlenek!
A lányok hirtelen felültek.
- Ez nagyon jól hangzik! - örvendezett Destiny csillogó szemekkel.
- Ráadásul együtt találtuk ki - vigyorgott Faith, miközben az egyik vállára söpörte át
dús haját. Végül a kamera felé fordult: - Megvan a nevünk!
- The only ones - mondták újból egyszerre.
***
Simon Cowell háza. A hely, ahol bizonyítani kellett a csapatoknak. A The only ones egész héten izgatottan próbált az eseményre, kiváló összhangban. Egy próbájukra még Dylan is befutott, ám sietnie kellett: mint egyetemista, el volt havazva tanulnivalóval. Faith mégis örült a találkozásnak.
- Faith, ő itt Dylano. Dylano, ő itt Faith - mutatta be egymásnak a két félt Destiny.
- Már ismerjük egymást - mosolygott barátságosan Dylan a szőke lány felé. - A Boot
Campben jót beszélgettünk.
Az emlékre Faith is széles vigyorra húzta a száját.
- Na, és mit adtok elő? - kíváncsiskodott a fiú belekukkantva a Destiny kezében lévő
dalszövegbe.
- Good Riddance - válaszolta Destiny. - Ráadásul mindketten gitározni fogjuk, igaz,
Faithy? - mosolygott barátnője felé a lány, mire hasonló választ kapott.
- Még szép, Desti!
Majd egy pacsival zárták le a (szerintük) menő jelenetet, és pózba vágva magukat
Dylanora meredtek. Ezeket a beceneveket az előző napokban találták ki a lányok, és ez is azt bizonyította, hogy rövid idő alatt is annyira összeszoktak, mintha régi barátok
lennének.
- Nem szeretnék Dyli lenni - csóválta a fejét nevetve a srác.
Ám terveik romba dőltek, amikor közölték a két lánnyal, hogy nem gitározhatnak, csak énekelhetnek. Ez először kissé megrémisztette őket, de gyorsan feltalálták magukat, és még jobban rágyúrtak az éneklésre. Destiny megmutatta Faithnek, hogy is kéne követni a dallam hullámzását, magasból mélybe való váltást fokozatosan, mégis pillanatokon belül, Faith pedig a zongorát segítségül használva próbálta bővíteni barátnője hangtartományát, ahogy azt Simon is javasolta. Leütött egy billentyűt, és azt a hangot kellett kiénekelniük - ezt a mélyebb hangoktól egészen a magasig felvitte Faith, és úgy látszott, Destinynek egyre jobban megy a dolog.
Sikerélményeik után készek voltak még egyet bezsebelni, ezért reménykedve érkeztek meg Simon nyaralójába. A két lányt ámulatba ejtette a ház, körbejárták az óriási nappalit, a kertet és még a medence körül is futottak pár kört (ami kicsit érdekesen vette ki magát, ám nem zavartatták magukat).
Faith előző alkalommal magabiztosan állt a színpadra, ám ez a magabiztossága visszaesett, amikor “kiejtették” a versenyből, Destinyből pedig minden alkalommal heves érzelmeket váltott ki nem csak a verseny, de alapjába véve akármi, ezért nemsokára iszonyúan izgulni kezdtek.
- Én nem élem túl, ha mégegyszer kitesznek… - forgatta a gyűrűjét az ujján idegesen Faith. Nem kapott választ, mert a mellette ülő, sápadt arcú Destiny meg se mukkant.
Az idei szériában főleg lánycsapatok voltak, kivéve két fiú bagázst. Mindkettő tizennégy-tizenhat éves srácokból állt, így Faith és Destiny rájuk se hederítettek (főleg azután, hogy az egyik banda tagjai megpróbálták felszedni őket… SIKERTELENÜL).
Amikor a The only ones következett, a lányok mosolyogva álltak Simon elé, aki barátságosan köszöntötte őket. A két barátnő röviden megköszönte mégegyszer Simon döntését, majd belekezdtek a dalba.
Destiny:
Another Turing point a fork stuck in the road,
The time grabs by wrist and direct where do you go.
Faith:
So make the best of this test and don’t ask why,
It’s not a question but a lesson learned in time.
Együtt:
It’s something upperdictable but in the end it’s right
I hope you had the time of your life.
És így énekelték végig a dalt, míg el nem halkult a zene. A lányok örültek, mert sikerült nem elrontaniuk a szöveget, és nem belehibázni egy esetleges magas hangba.
Simon újból bizalmat szavazott a lányoknak, azt mondta, kiváló összhang van köztük, és meg volt elégedve az előadással - pontosan ilyesmire gondolt, amikor egy csapatba tette a lányokat.
Ez azt jelentette, hogy Destiny és Faith beköltözhetett a versenyzők lakhelyére, illetve szerepelhettek az élő showban, ami mégtöbb próbát kívánt maga után.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése